fbpx

Medve Szabadtéri Csapatverseny 2025 - Döntő

Budapest, Gellért-hegy, 2025. június 14.

A döntő 4 blokkból áll, a blokkok rendre 4, 3, 2, 1 feladatot tartalmaznak, tehát összesen 10 feladatból áll a döntő feladatsora. A következő blokk feladatai akkor kezdhetők meg, ha a befejezett blokkban a csapatnak volt legalább egy helyes válasza. Minden feladatnak van egy pontértéke, amely a következő módon számítható ki: (32+8x)/(2^y), ahol x jelöli a korábbi blokkokban helyesen megoldott feladatok számát, y pedig azt, hogy hány alkalommal adott be megoldást a csapat az adott feladatra, mielőt véglegesen jól megoldotta volna a feladatot.
A csapat összpontszámát a következőképpen számítjuk:
Összpontszám = helyesen megoldott feladatok pontértékeinek összege + az utolsó blokk befejezésétől a verseny végéig hátralévő idő percekben kifejezve.
Ha egy csapat nem ér az utolsó blokk végére, akkor a hátralévő időt nullának tekintjük. Ha két csapat összpontszáma megegyezik, akkor az végez jobb helyen, aki több feladatot oldott meg helyesen. Ha ez is megegyezik, akkor az végez előrébb, aki kevesebb rossz megoldást adott összesen. Ha még ez is megegyezik, akkor holtversenyt hirdetünk.

A verseny részletes pontszámai elérhetőek ezen a linken.

Képek

A teljes galéria megnyitásához kattintson a fenti képre!

Eredmények

Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Bagaméry Péter
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola, Budakeszi
3. osztály
Hajdu- Gregor Barnabás
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola, Budakeszi
3. osztály
Virág Attila
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola, Budakeszi
3. osztály
bronz221.695024 m
2.Lukács Tamás
Budapest VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola, Budapest VI. kerület
3. osztály
Szabó Milán
Budapest VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola, Budapest VI. kerület
3. osztály
Zajácz Anna
Budapest VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola, Budapest VI. kerület
3. osztály
bronz216.777577 m
3.Eke Bertalan
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola, Budakeszi
3. osztály
Sófalvi-Kiss Márton
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola, Budakeszi
3. osztály
Pinczés Máté
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola, Budakeszi
3. osztály
bronz213.837886 m
4.Brázda Kristóf
Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola, Debrecen
3. osztály
Horváth Előd Dorián
Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola, Debrecen
3. osztály
Gabor Bencze Péter
Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola, Debrecen
3. osztály
bronz213.548571 m
5.Elek Blanka Sára
Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tordas
3. osztály
Józsa Johanna
Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tordas
3. osztály

bronz211.768701 m
6.Kecskés Barnabás
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola, Vecsés
3. osztály
Matuz Kamilla
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola, Vecsés
3. osztály
Szász Kristóf
Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola, Vecsés
3. osztály
bronz210.888561 m
7.Younsi Áron
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola, Hatvan
3. osztály
Oláh Simon
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola, Hatvan
3. osztály
Hegedűs Lilla
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola, Hatvan
3. osztály
bronz209.308701 m
8.Baross Kata
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
3. osztály
Medveczki Eszter Virág
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
3. osztály
Kiss Závár Viktória
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
3. osztály
bronz205.818924 m
9.Országh Zsombor
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
3. osztály
Göndör Máté

Lukács Ádám

bronz204.8810048 m
10.Brücher Gerda Elza
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
3. osztály
Csepregi Julianna
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
3. osztály
Vörös Máté János
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
3. osztály
bronz179.8711252 m
11.Sebestyén Zoltán
Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Szabó Zsolt
Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Sziráki Bence
Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
bronz179.3310130 m
12.Májer Boglárka
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Muzsik Sára
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Erdős Dorina
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
bronz177.4413368 m
13.Katona Lotti
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola, Siófok
3. osztály
Kiss Ákos
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola, Siófok
3. osztály

bronz173.059298 m
14.Balázs Vince
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Diósd
3. osztály
Faluhelyi Máté
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Diósd
3. osztály
Kertész Jonatán
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Diósd
3. osztály
bronz170.565398 m
15.Bérczi Hannaróza
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
3. osztály
Farkas Flóra
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
3. osztály
Oláh Dorka
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
3. osztály
bronz170.475707 m
16.Farkas-Arany Lídia
Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Győrújbarát
3. osztály
Takács Vanda
Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Győrújbarát
3. osztály
Danka Lili
Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Győrújbarát
3. osztály
bronz169.998243 m
17.Illés Eszter
Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
3. osztály
Décsei Albert
Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
3. osztály
Hegyi Máté
Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola, Budapest
3. osztály
bronz168.947867 m
18.Fröhlich Máté
Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Szolnok
3. osztály
Bognár Benett
Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Szolnok
3. osztály
Szabó Dávid Levente
Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Szolnok
3. osztály
bronz168.5511107 m
19.Bergendi-Bárd Bulcsú
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tatabánya
3. osztály
Szakács Gergő Atilla
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tatabánya
3. osztály
Varga Dénes
Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tatabánya
3. osztály
bronz167.1012404 m
20.Novák Nelzon
Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola, Zalaegerszeg
3. osztály
Hajducsi Júlia Gréta
Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola, Zalaegerszeg
3. osztály
Bolla Levente
Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola, Zalaegerszeg
3. osztály
bronz164.268042 m
21.Gadnai Boglárka
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
3. osztály
Polonkai Laura
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
3. osztály
Sárosi Lídia
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
3. osztály
bronz160.544839 m
22.Fekete Eszter
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Horváth Léna Aida
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Varga Naomi
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
bronz159.097682 m
23.Kiss Milán
Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola, Szomor
3. osztály
Szommer Szabolcs
Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola, Szomor
3. osztály
Hajdú Szonja
Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola, Szomor
3. osztály
bronz158.068739 m
24.Benyó Jázmin
Bénye-Káva Általános Iskola, Bénye
3. osztály
Duchenka Dorina
Bénye-Káva Általános Iskola, Bénye
3. osztály
Demeter Hanna
Bénye-Káva Általános Iskola, Bénye
3. osztály
bronz155.516625 m
25.Bérczi Aurél
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
3. osztály
Jancsó Károly Benedek
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
3. osztály
Keresztes Ajtony Zoltán
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
3. osztály
bronz153.5710817 m
26.Hammer Borbála Petra
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola, Hatvan
3. osztály
Botos Natália
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola, Hatvan
3. osztály
Zsámboki Janka
Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola, Hatvan
3. osztály
bronz150.464823 m
27.Salamon Vince
Tóvárosi Általános Iskola, Székesfehérvár
3. osztály
Németh Bence
Tóvárosi Általános Iskola, Székesfehérvár
3. osztály
Varga Bálint
Tóvárosi Általános Iskola, Székesfehérvár
3. osztály
bronz148.726648 m
28.Báló Barnabás
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Bozsó Borbála
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Tóth Boglárka
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
3. osztály
bronz128.773743 m
29.Bodor Emil
Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
3. osztály
Kövér Ábel Dániel
Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
3. osztály
Walter Gergely
Koch Valéria Iskolaközpont, Pécs
3. osztály
bronz100.005818 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Megyer Ágoston
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
4. osztály
Nábrády Zakariás
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
4. osztály
Kovács András
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
4. osztály
bronz258.985024 m
2.Kánya Flóra
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János tér 1. szám alatti telephelye, Debrecen
4. osztály
Nagy Anna

Vámosi Angéla

bronz237.295772 m
3.Varga Dániel
Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Farkas Benedek
Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Keresztesi Barna
Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
bronz232.597138 m
4.Mátyási Dóra
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, Budapest XVII. kerület
4. osztály
Foltin Keve
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, Budapest XVII. kerület
4. osztály
Nyesev Balázs
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, Budapest XVII. kerület
4. osztály
bronz232.316081 m
5.Szabó Gergely
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
4. osztály
Bódai Nimród
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
4. osztály
Üveg Dénes
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
4. osztály
bronz232.116081 m
6.Osztromok István
PTE GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolája, Pécs
4. osztály
Csobay Ezra
PTE GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolája, Pécs
4. osztály
Gyimesi Máté
PTE GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolája, Pécs
4. osztály
bronz231.187138 m
7.Kovács Barnabás
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VI. kerület
4. osztály
Kulcsár Soma
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VI. kerület
4. osztály
Palumbéli Benjámin
Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VI. kerület
4. osztály
bronz230.737138 m
8.Csányi Vince
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Szeged
4. osztály
Fejes Olivér
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Szeged
4. osztály
Kemenes Bertalan
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Szeged
4. osztály
bronz228.537138 m
9.Huszár Menyhért
Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium, Budapest VII. kerület
4. osztály
Bárány Donát

Gróf Ármin

bronz225.457577 m
10.Szaplonczai Ádám
Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Sopov Dániel
Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Bányász Gergő
Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
bronz225.247867 m
11.Simon Ákos
Szent Margit Ciszterci Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Pécs
4. osztály
Barna Kolos
Szent Margit Ciszterci Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Pécs
4. osztály
Kocsis-Schmieder Máté
Szent Margit Ciszterci Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Pécs
4. osztály
bronz222.5411124 m
12.Dulácska Marcell László
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
4. osztály
Kis Bence Benjámin
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
4. osztály
Pap Ádám

bronz222.1211366 m
13.Lakos Lóránd
Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola, Budapest XIV. kerület
4. osztály
Lepp Ervin
Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola, Budapest XIV. kerület
4. osztály
Cser Dániel
Zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola, Budapest XIV. kerület
4. osztály
bronz216.5113971 m
14.Horváth Hanna
Gothard Jenő Általános Iskola
4. osztály
Horváth Kornél
Gothard Jenő Általános Iskola
4. osztály
Horváth Benedek
Gothard Jenő Általános Iskola
4. osztály
bronz216.327514 m
15.Perlai Balázs
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola, Tatabánya
4. osztály
Ódor Boldizsár
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola, Tatabánya
4. osztály
Gál Nóra
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola, Tatabánya
4. osztály
bronz212.9710000 m
16.Balogh Bulcsú Vince
Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda, Miskolc
4. osztály
Marjas Máté Boldizsár
Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda, Miskolc
4. osztály
Radeczky Regő
Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda, Miskolc
4. osztály
bronz212.887558 m
17.Juhász Vendel
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
4. osztály
Kobolák Csanád
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
4. osztály
Lex Dániel

bronz211.8410752 m
18.Csákfalvi Lilla
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
4. osztály
Csetneki Ábel
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
4. osztály
Kovács Boldizsár
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
4. osztály
bronz210.168615 m
19.Stummer Botond
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Győr
4. osztály
Kiss Benedek
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Győr
4. osztály
Ströck Félix
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Győr
4. osztály
bronz208.1313412 m
20.Brandt Janka Liliána
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Botár Kamilla
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Kiss Dorka
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
bronz206.807577 m
21.Major Zsófi
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló
4. osztály
Biró Dóra
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló
4. osztály
Mester Blanka
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló
4. osztály
bronz206.776081 m
22.Boczák Boglárka
Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény, Nyíregyháza
4. osztály
Bagaméri Zetta
Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény, Nyíregyháza
4. osztály

bronz205.798262 m
23.Bozóki Tibor Bálint
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló
4. osztály
Dányi-Veselényi Ármin
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló
4. osztály
Stach Benedek
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló
4. osztály
bronz205.656520 m
24.Gyapjas Panna
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
4. osztály
Megyesi Ádám
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
4. osztály
Kiss-Knezsek Zaránd
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
4. osztály
bronz204.0812929 m
25.Ivády Nándor
Gazdagrét - Törökugrató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Kreiter Adolf
Gazdagrét - Törökugrató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Szlovák Szofi
Gazdagrét - Törökugrató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
bronz191.7614352 m
26.Emmert Máté
Pécsi Jókai Mór Általános Iskola, Pécs
4. osztály
Felső-Nemes Bálint
Pécsi Jókai Mór Általános Iskola, Pécs
4. osztály
Gondos Milán
Pécsi Jókai Mór Általános Iskola, Pécs
4. osztály
bronz185.5211477 m
27.Kovács Botond
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
4. osztály
Pálfi Norbert
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
4. osztály
Varró István
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
4. osztály
bronz179.5111168 m
28.Budai Bence
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
4. osztály
Mohl Noel
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
4. osztály
Oláh Miklós
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
4. osztály
bronz179.3314095 m
29.Gémesi Apor
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Rapai Botond
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Csontos Karsa
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
bronz173.179122 m
30.Tajti Eszter
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
4. osztály
Fülöp Kiara

Novák Viktória
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
4. osztály
bronz171.6712538 m
31.Tóth Emília
Lepsényi Fekete István Általános Iskola, Lepsény
4. osztály
Teichel Karolina
Lepsényi Fekete István Általános Iskola, Lepsény
4. osztály

bronz169.589115 m
32.Bagyinszky Vilmos
Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
4. osztály
Zavodnyik Luca
Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
4. osztály
Csikós Barnabás Árpád
Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
4. osztály
bronz168.856081 m
33.Bende Soma Patrik
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest XVIII. kerület
4. osztály
Tóth Edit

Juhász Gergely
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest XVIII. kerület
4. osztály
bronz167.878386 m
34.Szombathy Dávid
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Szeged
4. osztály
Varga Fruzsina
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Szeged
4. osztály
Neller Ádám
Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Szeged
4. osztály
bronz166.4711040 m
35.Szoboszlai Noémi
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
5. osztály
Bodrogi Lili
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Tőzsér Marcell
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
bronz160.296142 m
36.Berkes Péter
II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Gyöngyös
4. osztály
Bardóczy Benett
II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Gyöngyös
4. osztály
Shen Junxi
II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Gyöngyös
4. osztály
bronz155.877329 m
37.Berger Ervin
Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola, Császártöltés
4. osztály
Kökény Dorina
Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola, Császártöltés
4. osztály
Kriskó Emese
Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola, Császártöltés
4. osztály
bronz153.728304 m
38.Molnár Dóra Boglárka
Bocföldei Körzeti Általános Iskola, Bocfölde
4. osztály
Tompos Karina
Bocföldei Körzeti Általános Iskola, Bocfölde
3. osztály
Sebes Botond
Bocföldei Körzeti Általános Iskola, Bocfölde
3. osztály
bronz153.718058 m
39.Árva-Góg Noel
Tüskevári Általános Iskola, Tüskevár
4. osztály
Kocsy Dorottya
Tüskevári Általános Iskola, Tüskevár
4. osztály
Kocsy Gergő
Tüskevári Általános Iskola, Tüskevár
4. osztály
bronz151.625176 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Száraz Vince
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
6. osztály
Halmosi Ádám
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
6. osztály
Tóth János Alvin
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
6. osztály
bronz225.194287 m
2.Golubeff András
ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Kiss Ármin Benedek
ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola, Budapest
6. osztály

bronz221.636706 m
3.Aigner-Kutasi Dávid
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
5. osztály
Jankó Milán Dávid
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
5. osztály
Szerencsi András
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
5. osztály
bronz220.534287 m
4.Steer Márton
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium Kincskereső Tagiskolája, Budapest
6. osztály
Jost-Kovács Boldizsár
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium Kincskereső Tagiskolája, Budapest
6. osztály

bronz219.385565 m
5.Petrányi Panna Szidónia
Egri Lenkey János Általános Iskola, Eger
6. osztály
Békés Boglárka
Egri Lenkey János Általános Iskola, Eger
6. osztály
Béres Panka
Egri Lenkey János Általános Iskola, Eger
6. osztály
bronz216.895565 m
6.Lakatos Máté
Sashalmi Tanoda Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
Németh Simon
Sashalmi Tanoda Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
Mike Károly
Sashalmi Tanoda Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
bronz213.498943 m
7.Farkas Loránd
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Majercsik Dàvid
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Zupkó Vince
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
bronz212.325747 m
8.Dorogi Dávid
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
Kerékgyártó Erik
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
Prokop Milán
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
bronz210.876524 m
9.Kovács Petra
Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola, Répcelak
6. osztály
Szabó Janka
Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola, Répcelak
6. osztály
Graszl Hanna
Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola, Répcelak
6. osztály
bronz210.317665 m
10.Farkas Fanni
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
Szuchánszki Emília Dorottya
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
Szuchánszki Orsolya Regina
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
bronz209.816524 m
11.Győző Tamás
Árpáh-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom
5. osztály
Herczegh András
Árpáh-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom
5. osztály
Tódor Vince
Árpáh-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom
5. osztály
bronz208.016524 m
12.Dudás Antónia
Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Dudás Csenge
Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Vukoszávlyev Tijana
Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest
5. osztály
bronz207.786706 m
13.Plósz Dóra
Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Nemesvámos
6. osztály
Pápai Dávid
Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Nemesvámos
6. osztály

bronz206.098574 m
14.Bereczki Ágost Ámon
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola, Tatabánya
6. osztály
Dobos Attila
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola, Tatabánya
6. osztály
Illés Nóra
Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola, Tatabánya
6. osztály
bronz204.888166 m
15.Éliás Vendel
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
Ivanyenko Ádám
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
Kovács Illés
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
bronz204.2011863 m
16.Müller Vera
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Kéri Júlia
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Merényi Sára
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
bronz185.967090 m
17.Bokor Rozi
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola, Szombathely
6. osztály
Mészáros Liliána
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola, Szombathely
6. osztály

bronz185.087001 m
18.Nagy Dániel
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Benkő Boldizsár
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály

bronz182.716524 m
19.Mészáros-Máté Milán
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Szabó Zalán
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Nagy Milán
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
bronz181.385747 m
20.Kutas Lili
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskolája, Pécs
5. osztály
Maul Gréta
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskolája, Pécs
5. osztály
Fritz Leó János
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskolája, Pécs
5. osztály
bronz180.237320 m
21.Zagorácz Dániel Márk
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskolája, Pécs
5. osztály
Fülöp Luca
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskolája, Pécs
5. osztály
Juhos Lili
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskolája, Pécs
5. osztály
bronz180.017984 m
22.Dori-Horváth Mátyás
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
Kurta Kristóf
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
Serfőző Artúr Antal
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
bronz178.557170 m
23.Földi Csaba
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Turcsek Tamás
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Mag Bence
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
bronz178.076819 m
24.Orosz Franciska
Szent Imre Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza
5. osztály
Sinka Botond
Szent Imre Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza
5. osztály
Verebélyi Léna
Szent Imre Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza
5. osztály
bronz172.477615 m
25.Mezei Péter
Árpáh-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom
6. osztály
Berta Kenéz
Árpáh-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom
6. osztály
Szalkay Zsuzsanna
Árpáh-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom
6. osztály
bronz172.396229 m
26.Gera Csanád
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, Hódmezővásárhely
6. osztály
Czakó Zalán
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, Hódmezővásárhely
6. osztály
Bartha-Kováts Hunor Zoltán
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, Hódmezővásárhely
6. osztály
bronz171.319401 m
27.Nagypál Lili
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
6. osztály
Sziráki Lara
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
6. osztály

bronz170.2710653 m
28.Lajkó Boglárka
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája, Szeged
5. osztály
Szabó Viktória Dorka
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája, Szeged
5. osztály
Bujdosó André Noel
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája, Szeged
5. osztály
bronz169.167483 m
29.Miklósi-Yuan Kion
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Danyi Nóra
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Milassin Maja
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
bronz168.248329 m
30.Mucsi Balázs
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, Hódmezővásárhely
5. osztály
Ollé László
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, Hódmezővásárhely
5. osztály
Erős-Petrás Gábor
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, Hódmezővásárhely
5. osztály
bronz165.604446 m
31.Kuron Vivien
Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája, Kazincbarcika
6. osztály
Doszkoty Lilla
Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája, Kazincbarcika
6. osztály
Varga Eszter
Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája, Kazincbarcika
6. osztály
bronz164.505906 m
32.Horti Benett
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola, Hatvan
6. osztály
Jancsó Vince
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola, Hatvan
6. osztály
Sipos Ádám
Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola, Hatvan
6. osztály
bronz161.134264 m
33.Halász Dominik
Záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Záhony
6. osztály
Balogh Anna Sarolta
Záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Záhony
6. osztály

bronz155.887576 m
34.Bódi Pál Oszkár
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola, Tápiószele
5. osztály
Danyi Kevin
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola, Tápiószele
5. osztály
Hipszki Darel Dominik
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola, Tápiószele
5. osztály
bronz153.547752 m
35.Rácz Gergő
Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Győrújbarát
6. osztály
Sulyok Ármin József
Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Győrújbarát
6. osztály
Szekeres Nimród
Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Győrújbarát
6. osztály
bronz151.314510 m
36.Balla Johanna
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Budapest
5. osztály
Fürjes Katica
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Budapest
5. osztály

bronz150.607613 m
37.Fung Borbála
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
Horváth Zsófi
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
Tóth Aisah Léna
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
bronz149.616335 m
38.Halmai Izabell
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Dugasz Míra
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Hományi Dániel
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
bronz146.895507 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Körmöndi Csanád
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Sasvári Zoltán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Szabó Zoárd
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
bronz229.516522 m
2.Wu Chenghao
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Lin Zixuan
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Molnár-Sáska Tamás
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
bronz226.466143 m
3.Winkler-Antal Dalma
Gödöllői Török Ignác Gimnázium, Gödöllő
7. osztály
Baranyai Zsófia
Gödöllői Török Ignác Gimnázium, Gödöllő
7. osztály
Pozsár-Szentmiklósy Eszter
Gödöllői Török Ignác Gimnázium, Gödöllő
7. osztály
bronz219.926031 m
4.Kiss Bende
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Kocsis-Cséfán Olivér
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Somogyi Dániel
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
bronz217.867135 m
5.Petik-Bagi Hunor
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
8. osztály
Bettenbuk Regő
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
8. osztály
Balatoni Dominik
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
8. osztály
bronz216.447018 m
6.Divényi Dénes
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
8. osztály
Nagy- Mélykúti Anna
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
8. osztály

bronz212.397514 m
7.Ujházy Hanga
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
7. osztály
Simányi Sára
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
7. osztály
Graf Emese
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
7. osztály
bronz210.716527 m
8.Németh Fanni
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola, Kőszeg
8. osztály
Szabadfi Mirtill
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola, Kőszeg
8. osztály
Szivos Kinga
Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola, Kőszeg
8. osztály
bronz209.908127 m
9.Fodor Nóra Melinda
Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Orosháza
7. osztály
Darabont Levente
Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Orosháza
7. osztály

bronz185.297030 m
10.Benedek Noel Martin
Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Csik Antal Csongor
Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Csik Attila Nimród
Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola, Budapest
8. osztály
bronz178.486639 m
11.Péri Dániel
Paksi Deák Ferenc Álltalános Iskola, Paks
8. osztály
Rózsa Bence
Paksi Deák Ferenc Álltalános Iskola, Paks
8. osztály
Schmidt Áron
Paksi Deák Ferenc Álltalános Iskola, Paks
8. osztály
bronz176.787266 m
12.Hornok Ádám
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1. Szám..., Pécs
8. osztály
Maróti Mátyás
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1. Szám..., Pécs
8. osztály
Kumánovics Miklós
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1. Szám..., Pécs
8. osztály
bronz176.695706 m
13.Pintér Balázs
Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Rovenszky Robin
Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Lengyel Zoltán Péter
Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
bronz176.478003 m
14.Csóré Karina
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
8. osztály
Kristó András
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
8. osztály
Szabó-Medve Boldizsár
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
8. osztály
bronz172.814798 m
15.Berta Olivér
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
8. osztály
Abonyi-Tóth Kolos
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
8. osztály

bronz171.666391 m
16.Kunfalvi Nóra Tímea
Monori Ady Úti Általános Iskola, Monor
7. osztály
Szuchy Dorina
Monori Ady Úti Általános Iskola, Monor
7. osztály
Matuz Lili
Monori Ady Úti Általános Iskola, Monor
7. osztály
bronz170.088701 m
17.Czobor Leonárd Szabolcs
Fürkész Innovatív Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Nagy-Tóth Zalán Adrián
Fürkész Innovatív Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály

bronz169.778721 m
18.Bagics Sára
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
Dékány Zselyke
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
Zsivkovics Alexa
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
bronz168.767563 m
19.Tóth Gergő
Tatai Református Gimnázium, Tata
8. osztály
Fekete Réka
Tatai Református Gimnázium, Tata
8. osztály

bronz164.298113 m
20.Stumpf Zsigmond
Móri Dr. Zimmermann Ágoston Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Mór
8. osztály
Szedlacsek Máté
Móri Dr. Zimmermann Ágoston Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Mór
8. osztály
Nyevliker Armand
Móri Dr. Zimmermann Ágoston Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Mór
8. osztály
bronz162.098701 m
21.Horváth Dominik
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája, Ikrény
8. osztály
Horváth László
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája, Ikrény
8. osztály
Sárközy Kende
Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolája, Ikrény
8. osztály
bronz161.0914326 m
22.Gergál-Máté Bálint
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium, Pécs
8. osztály
Csicsók Ágost
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium, Pécs
8. osztály

bronz155.826598 m
23.Jozaf Helga
Paksi Vak Bottyán Gimnázium, Paks
7. osztály
Schaffer Liza
Paksi Vak Bottyán Gimnázium, Paks
7. osztály

bronz155.664874 m
24.Gál Tamara
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola, Tápiószele
7. osztály
Németh Roxána
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola, Tápiószele
7. osztály

bronz154.894302 m
25.Móricz Boróka Jázmin
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Debrecen
8. osztály
Szabó Bíborka
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Debrecen
8. osztály
Sánta Hanna Eszter
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Debrecen
8. osztály
bronz154.455253 m
26.Szalkai Zétény
Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom
8. osztály
Gyurcza András
Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom
8. osztály
Pédl Dániel
Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom
8. osztály
bronz151.795647 m
27.Ferenczy András Pál
Veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola, Veszprém
7. osztály
Vadócz Dóra
Veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola, Veszprém
7. osztály

bronz149.226688 m
28.Farkas Krisztián
Alsójászsági Petőfi Sándor Általános Iskola, Jánoshida
8. osztály
Bathó Marcell
Alsójászsági Petőfi Sándor Általános Iskola, Jánoshida
8. osztály
Kökény Rebeka
Alsójászsági Petőfi Sándor Általános Iskola, Jánoshida
8. osztály
bronz147.466309 m
29.Szőllős Gergely
Aba Sámuel Általános Iskola, Kazár
7. osztály
Forgó Dominik
Aba Sámuel Általános Iskola, Kazár
7. osztály

bronz135.834132 m
30.Alexa Merse Barna
Fürkész Innovatív Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Vandenbussche Ármin Steven
Fürkész Innovatív Általános Iskola, Budapest II. kerület
7. osztály

bronz126.217185 m
31.Nagy Dorka Fanni
Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola, Hajdúböszörmény
8. osztály
Nyitrai Gergő Krisztián
Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola, Hajdúböszörmény
8. osztály

bronz125.114414 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Balla Ignác
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
9. osztály
Czanik Dániel
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
9. osztály
Szabó Gergely
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
9. osztály
bronz209.327056 m
2.Tóth Hanna
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
9. osztály
Marján Míra
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
9. osztály
Szőllősi Lázár
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
9. osztály
bronz178.185676 m
3.Borsi Attila
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
10. osztály
Kurucz Nimród
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
10. osztály
Veress Blanka
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
10. osztály
bronz174.936967 m
4.Bora Ádám
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
9. osztály
Magyar Levente Árpád
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
9. osztály
Tóth Domonkos
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
9. osztály
bronz173.906967 m
5.Havasi Dominik Olivér
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Molnár Boldizsár
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Terjék Tomaj
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
bronz173.217427 m
6.Mónus Gellért
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza
9. osztály
Tilki Dániel
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza
9. osztály
Czakó Lóránt
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza
9. osztály
bronz172.936967 m
7.Bolla Donát Andor
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
9. osztály
Kocsis Mátyás
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
9. osztály
Pázmándi József Áron
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
9. osztály
bronz172.486161 m
8.Rákóczi Bartos
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
8. osztály
Miszori Márton
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
8. osztály
Kármán Gergely
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
8. osztály
bronz171.676967 m
9.Vukálovits Ákos
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád
10. osztály
Ferenc Balázs
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád
10. osztály
Feith József

bronz170.915216 m
10.Révész Dániel
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Budapest XX. kerület
9. osztály
Filkor Dominik
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Budapest XX. kerület
9. osztály
Balogh András
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Budapest XX. kerület
9. osztály
bronz170.439361 m
11.Szabadfi Bence
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely
9. osztály
Cseresnyés Dániel
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely
9. osztály
Simon Alex
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely
9. osztály
bronz169.845216 m
12.Ondró Máté
Lovassy László Gimnázium, Veszprém
9. osztály
Rehák Péter András
Lovassy László Gimnázium, Veszprém
9. osztály
Nagy Bendegúz
Lovassy László Gimnázium, Veszprém
9. osztály
bronz169.178107 m
13.Nyitrai Csenger
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Szádvári Szabolcs
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Agnecz Bence
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
bronz168.876621 m
14.Surányi Bence
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Hegedüs dominik
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Rákli Levente
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
bronz168.406356 m
15.Perjés Péter
Tatai Református Gimnázium, Tata
9. osztály
Horváth Áron
Tatai Református Gimnázium, Tata
9. osztály
Füstös Bence
Tatai Református Gimnázium, Tata
9. osztály
bronz167.934756 m
16.Balogh Mátyás
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
10. osztály
Borkó Márton
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
10. osztály

bronz166.925319 m
17.Fekete Roland András
Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium, Vác
9. osztály
Szinovszki Péter
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
9. osztály

bronz164.175436 m
18.Csehi Panna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Kertész Ákos Barnabás
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Robb Horkay Jázmin
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
bronz161.636047 m
19.Mustos Norbert
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Székesfehérvár
10. osztály
Padragi Péter
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Székesfehérvár
10. osztály
Szőke Balázs Barnabás
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Székesfehérvár
10. osztály
bronz158.464708 m
20.Szűcs Vilmos
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Kovács-Szűcs Zsolt
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Oláh József
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
bronz155.464104 m
21.Bodor Lili
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, Szeged
10. osztály
Ambrus Anna
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, Szeged
10. osztály
Gárdián Flóra
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, Szeged
10. osztály
bronz154.496526 m
22.Tóth Boldizsár
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi
10. osztály
Benedek Zsombor
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi
10. osztály
Pócza Márton
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi
10. osztály
bronz152.585701 m
23.Balog Máté
Paksi Vak Bottyán Gimnázium, Paks
10. osztály
Szabó Gergő
Paksi Vak Bottyán Gimnázium, Paks
10. osztály
Kelemen István
Paksi Vak Bottyán Gimnázium, Paks
10. osztály
bronz152.494296 m
24.Forrai-Nagy Bálint
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
10. osztály
Sipos Levente
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
10. osztály
Svastics Balázs
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
10. osztály
bronz148.797106 m
25.Abonyi Áron
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium, Eger
10. osztály
Mlinkó Dániel
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium, Eger
10. osztály
Papp Zsombor Sólyom
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium, Eger
10. osztály
bronz147.796995 m
26.Ódor Artúr
Tatai Református Gimnázium, Tata
10. osztály
Gyarmati Ádám
Tatai Református Gimnázium, Tata
10. osztály
Somogyi Bercel
Tatai Református Gimnázium, Tata
10. osztály
bronz147.264296 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Barna Boldizsár
Szentendrei Ferences Gimnázium, Szentendre
12. osztály
Gál Ambrus Marcell
Szentendrei Ferences Gimnázium, Szentendre
12. osztály
Horváth-Varga Márton
Szentendrei Ferences Gimnázium, Szentendre
12. osztály
bronz207.415557 m
2.Iván Máté Domonkos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
12. osztály
Ujpál Bálint
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
12. osztály
Varga Balázs
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
12. osztály
bronz179.216522 m
3.Horváth Dóra
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
11. osztály
Lehotai Gergely
Pécsi Janus Pannonius gimnázium
11. osztály
Pintér Gábor
Győri SZC Jedlik Ányos gépipari és informatikai Technikum és kollégium
11. osztály
bronz175.215102 m
4.Gurály Roland
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
11. osztály
Rádi-Szabó Márk
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
11. osztály
Wágner Márton
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
11. osztály
bronz171.994684 m
5.Török Eszter Júlia
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
12. osztály
Gerencsér László
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
12. osztály

bronz171.744684 m
6.Bodor Noémi
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen
10. osztály
Jurácsik Marcell
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen
10. osztály
Ráthonyi Levente Marcell
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen
10. osztály
bronz171.254684 m
7.Mucsi Dominik
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, Szeged
11. osztály
Hegedűs László
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, Szeged
11. osztály

bronz170.786731 m
8.Köves Balázs
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
12. osztály
Gazsy Bendegúz
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
12. osztály
Tolnai Dániel
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
12. osztály
bronz167.876239 m
9.Murányi Péter
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
12. osztály
Verba Dániel
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
12. osztály
Sütő Áron
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
12. osztály
bronz166.677186 m
10.Mosonyi-Nagy Máté
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely
11. osztály
Németh Bálint
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely
11. osztály
Péntek Gergő
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely
11. osztály
bronz166.164683 m
11.Botos Benedek
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
12. osztály
Tóth Norbert
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
12. osztály
Csepeli Bence
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
12. osztály
bronz157.603958 m
12.Hajós-Szabó Máté
Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest XIII. kerület
12. osztály
Krizsán Vince
Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest XIII. kerület
12. osztály
Mészáros-Komáromy Botond
Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest XIII. kerület
12. osztály
bronz156.994266 m
13.Nánássy Árpád Torda
Lovassy László Gimnázium
11. osztály
Dudás Ákos
Lovassy László Gimnázium
11. osztály
Stolár András Mihály
Lovassy László Gimnázium
11. osztály
bronz155.066104 m
14.Németh Zsombor
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Székesfehérvár
12. osztály
Szőnyi Barnabás
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Székesfehérvár
12. osztály
Sipos Vilmos
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Székesfehérvár
12. osztály
bronz150.864549 m
15.Godó Nándor
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium, Gyula
11. osztály
Gyenge Gergő
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium, Gyula
10. osztály
Budai Máté
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium, Gyula
11. osztály
bronz149.125982 m
16.Csiky Boglárka Anna
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
11. osztály
Gulyás Ákos
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
11. osztály
Perecz Dóra
Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
11. osztály
bronz148.305644 m
17.Pinczés Bálint
Szent István Gimnázium, Budapest
11. osztály
Antal Barnabás
Szent István Gimnázium, Budapest
11. osztály

bronz148.013271 m
18.Podlipnik Ádám
Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium, Győr
12. osztály
Bicskey Balázs
Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium, Győr
12. osztály
Tédi Bálint
Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium, Győr
12. osztály
bronz147.543806 m
19.Sándi Gergő
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Solymár
11. osztály
Szederkényi Bendegúz
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Solymár
11. osztály
Ilyés Regő
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Solymár
11. osztály
bronz147.056104 m
20.Dégi Dominik
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
11. osztály
Ligeti Blanka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
12. osztály
Pap Attila Bálint
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
12. osztály
bronz146.965644 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Kamarás Krisztina
Budapest VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola
Gila Nóra
Budapest VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola
Kamarás Csaba
Budapest VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola
bronz219.198181 m
2.Rózsa Gábor
Origoss Solutions
Kovács Olivér
EFERTE
Szegedi Kornél
Cisco Systems
bronz218.717057 m
3.Nemeskéri Attila
Mohács Térségi Általános Iskola
Nemeskéri Dániel
Mohács Térségi Általános Iskola

bronz212.607057 m
4.Sárvári Lilla
Filó Nóra
Ványi Gábor
bronz211.575930 m
5.Putz Miklós
Varga Zsuzsa

bronz210.775930 m
6.Skara Eszter
Kardos Gergely
Pataki István
bronz209.5312157 m
7.Garbaczné Olasz Andrea
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
Tóthné Szük Erzsébet
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
Csohány Hüse Erika
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum, Eger
bronz208.487057 m
8.Szabó Edit
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola, Tatabánya
Rabóczky Annamária
Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola, Tatabánya

bronz207.125930 m
9.Pályi Csaba
Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola
Tamás Tímea
Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola
Karakasné Nagy Katalin
Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola
bronz205.139045 m
10.Lukács Gabriella
Nagy László

bronz205.088181 m
11.Rábai Domonkos
Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

bronz203.297057 m
12.Szűcs Andrea
Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
Dezső Bálint
Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
Fejes Sándor
Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
bronz186.839311 m
13.Szakonyi Vilmos
Késmárki Ágnes
Nagy Tibor
Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda
bronz175.668467 m
14.Horváth Judit
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
Barbély Erika
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
Varga Bernadett
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
bronz175.087915 m
15.Radó Gyöngyvér
Állatorvostudományi Egyetem hallgató
Radó János
Pécsi Tudományegyetem

bronz173.579311 m
16.Batkiné Szalontai Gyöngyvér
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Berta Erika
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Csedő György
bronz172.998181 m
17.Kiss Andrea
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola
Braunné Varga Ildikó
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola
Szemes Ildikó
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola
bronz171.525930 m
18.Oroszné Vass Ildikó
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
Borombós Edit
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
Csoh Anita
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
bronz171.035930 m
19.Furino Francesca
Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Győrújbarát
Somogyi Gabriella
Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Győrújbarát

bronz170.8110454 m
20.Martin Miklós
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
Martin-Hoffmann Klára
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
Martin Miklós
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
bronz170.0910432 m
22.Szabó-Szepesi Katalin
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Bere Andrea
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

bronz169.977339 m
23.Benderné Lőw Anna
Áldás Utcai Általános Iskola
Bender Balázs
-

bronz165.477899 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Fraknói Ádám
Kovács Benedek
ELTE
Jánosik Áron
ELTE
bronz224.104152 m
2.Jankó Zsuzsanna
Budapesti Corvinus Egyetem
Nagy Dániel
ELTE IK
Csóka Győző
Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet
bronz205.764152 m
3.Hajduné Nagy Ágota
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
Balázs Géza
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola

bronz192.364291 m
4.Csima Judit
BME SzIT
Fleiner Tamás
BME SzIT
Wiener Gábor
BME SzIT
bronz188.656166 m
5.Keszegh Balázs
ELTE
Pálvölgyi Dömötör
ELTE
Vizer Máté
BME
bronz186.274742 m
6.Morassi Dávid
Konkoly Csaba
Bosits Balázs
bronz179.363857 m
7.Martonosi Míra
Tisza-parti Általános Iskola
Kohlmann Dániel

bronz174.134656 m
8.Sánta László Norbert
Krones Hungary
Für Dominik László
Tóth Kristóf Imre
Deutsche Telekom Hungary
bronz173.704152 m
9.Egri Attila
CUJO AI

bronz173.475160 m
10.Hengsperger István
Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium
Sarkadi Sándor
ELTE
Kallós Béla
PmCode Kft
bronz168.794152 m
11.Iván Andrea
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Görömbeyné Bartha Éva
Görömbey Péter
bronz168.623857 m
12.Kotán Szilvia
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium
Pázmándi Beáta
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium
Osváthné Bolla Mária
Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium
bronz168.473857 m
13.Eőri János
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
Csányi Tibor
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
Virág István
bronz168.435576 m
14.Biró Attila
Morapitiye Sunil
Tauber Boglárka
bronz167.375576 m
15.Szilveszter Máté
Babják Sára
Márki-Zay János
bronz158.843349 m
16.Garami Bence
BME
Telekes Márton
BME
Varga Kitti
BME
bronz157.115281 m
17.Horváth Dávid András
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Kováts Bence Csaba
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Kranabet Fanni
bronz155.613058 m
18.Cserháti Réka
TNG Technology Consulting
Czirják Lilla
-
Berkecz Péter
i-Code
bronz152.853562 m
19.Fridez Dóra
Szegedi SZC Vedres István Technikum
Czakó Viktória
Szegedi SZC Vedres István Technikum
Koczor Réka
Szegedi SZC Vedres István Technikum
bronz151.573058 m
20.Mesicsné Vágvölgyi Beáta
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
Sipos Fatime
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
Baloghné Pálfi Ildikó
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum
bronz150.583349 m
21.Szabó Zoltán
Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium
Xeravits Ábris
Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium
Lukács Emma
Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium
bronz148.504916 m
22.Halász István
Lánczos Kornél Gimnázium
Labádi Gábor
Lánczos Kornél Gimnázium
Kovács Gergely
Lánczos Kornél Gimnázium
bronz148.074916 m
23.Lévai-Benda Gabriella
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
Ruffné Szakály Zsuzsanna
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
Szigeti Tamás
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
bronz147.643562 m
24.Babarczi Anikó
Magyar Telekom
Ughyné Gregor Katalin
Óbudai Árpád Gimnázium valamint Budapesti Műszaki SZC Bláthy Ottó Titusz Informatikai Technikum
Nyőgér István
Eötvös Loránd Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola valamint Budapesti Műszaki SZC Bláthy Ottó Titusz Informatikai Technikum
bronz147.213853 m
25.Bartal Zsolt
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
Gyarmati Istvánné
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
Gyarmati István
bronz142.534606 m
26.Szekér Nikolett
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Takács Ferenc
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

bronz141.943058 m
27.Major Szilvia
Gyulai SZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Bodzán Alíz

bronz136.094606 m
28.Nagy Gábor
ELTE IK
Burcsi Péter
ELTE IK

bronz129.092887 m
29.Uhlár László
Árpáh-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola
Szabadiné Kutas Emese
Árpáh-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola
Tóth Ildikó
Árpáh-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola
bronz124.973058 m